Gátizomtorna

Dr. Arnold Kegel amerikai nőgyógyász volt az első, aki megfogalmazta a medencefenék izomtevékenységének jelentőségét.
A medencefenék izmok a hozzá tartozó kötőszöveti- és szalagrendszerrel együtt látják el feladatukat, részben alátámasztják a kismedencei és hasüregi szerveket, másrészt zárják, nyitják a húgycső, hüvely, végbélnyílás izomzatát.
Ha meggyengül a gátizom akkor inkontinencia alakul ki
A gátizomtorna feladata többek között a medencefenék izmainak erősítése, az izmok lazításának megtanulása, ami pl. a szülésnél nagyon hasznos.
A terhesség idején, illetve a szülés során a medencefenék kötőszövetei és izmai jelentősen megnyúlhatnak, meggyengülhetnek.
ha ezek az izmok nem tudják a korábbi tartó és támasztó funkciójukat betölteni, akkor nemcsak a szexuális problémák adódhatnak, hanem vizeletcsepegés, azaz inkontinencia, továbbá a méh, illetve a hólyag előreesése is előfordulhat. Ebből adódik, hogy a császármetszéssel szülő hölgyekre ez ugyanúgy érvényes lehet.
A gátizom tornája, tehát sok esetben jelenthet megoldást a meggyengült medencefenék és gátizomzat erősítésére, ezáltal a kellemetlen, életminőséget negatívan befolyásoló tényezők elkerülésére.
Ez a probléma sajnos a nők több, mint kétharmadát előbb-utóbb érinti, érintheti.
A legtöbb férfi sem azt nem tudja, hogy a medencefenékben izmai a potenciára is befolyással vannak, sem arról, hogy ezek edzésehosszabb erekciót, állóképességet és az ejakuláció késleltetését is eredményezheti.
Az idősebb férfiak stressz-inkontinenciát tapasztalhatnak. Ez azt jelenti, hogy a medencefenék és a záróizomzat idővel meggyengül, és például nehezebb tárgyak emelésekor spontán vizelet vagy székletvesztés fordulhat elő.
Férfiaknál inkontinencia főként a radikális prostatectomia műtétek után alakulhat ki, hiszen a hólyagot alátámasztó prosztata eltávolításra került. A medencefenék izmai megfeszítéssel és lazítással erősíthetők, ezt az edzést érdemes már a műtétet megelőzően elkezdeni, a későbbi akaratlan vizeletvesztés elkerülésére.
Annak érdekében, hogy a férfiak is "megtalálják" ezeket az izmokat, gyakran javasolják a vizelet megszakítását, majd újraindítását, ez azonban semmi esetre sem lehet az edzés része, csak arra szolgál, hogy felismerjék ezt az izomcsoportot!
A medencefenék edzéséhez türelemre és kitartásra is szükség van, mivel több hónapig is eltarthat, amíg a tünetek javulnak, vagy a kontinencia helyreáll.
A legalább 20 perces gátizomerősítő gyakorlatokat kezdetben érdemes naponta végezni

A PelviPower terápia egyrészt megtanítja a medencefenék izmainak érzékelését, az összehúzását és lazítását, másrészt a magnetoterápia révén a meggyengült izomzatot is erősíti, vagyis jelentősen gyorsabb kontinencia visszállítást eredményez, mint önmagában a medencefenék izmainak tornája.
A PelviPower kidolgozott tréningprogrammal rendelkezik potenciaproblémák kezelésére is.
PelviPowerrel a betegek többségénél, nőknél és férfiaknál egyaránt több, mint 50%-os a javulás mértéke, az elégedettségi mutatók aránya 70% feletti.